Microsoft könnyebbé teszi a szervezetek számára, hogy hozzájuthassanak a szükséges szoftverekhez, amikor erre igényük van. A jogosult szervezeteknek mostantól nagyobb szabadságuk van abban, hogy mikor rendelhetnek adományokat, illetve milyen termékeket érhetnek el. Az új Microsoft Adományozási Központon keresztül könnyebben követhetőek a rendelések, és a további kínálat! Tudjon meg többet a frissítésekről.
SAP szoftverekkel bővült a CivilTech program kínálata, melynek köszönhetőn már üzleti intelligencia szoftvereket is lehet igényelni. Ezekkel a szoftverekkel a szervezetek a munkájuk során keletkező nagy mennyiségű adatok feldolgozását, kezelését, jelentéstételi feladataikat tudják ellátni, valamint egy, a projektcsapatok munkáját, döntéshozatali folyamataikat megkönnyítő eszköz is elérhető. Tekintse meg az SAP és az SAP Hosted útmutatóját.
A Microsoft Program áttekintése
A Microsoft hisz abban, hogy a technológia csodákra képes. Éppen ezért partnere világszerte több ezer, az Önéhez hasonló szervezetnek, annak érdekében, hogy segítse elérni küldetésüket. Lehet az öné egy kis szervezet, mely egyetlen közösséget szolgál ki, lehet egy globális szervezet mely emberek millióinak segít, a Microsoft segíteni tudja munkáját a szoftver adományain, tréningein és erőforrásain keresztül.
A Microsoft Szoftver Adományozási Programja a nonprofit szervezetek és közkönyvtárak számára, a CivilTech program egyik legnépszerűbb eszköze. 2011. december 31-ig közel 400 szervezet jutott adományhoz Magyarországon, s ezen adományok piaci értéke több mint 632 millió forintnak felel meg.
Jogosultság és rendelési keret
Információkért arról, hogy milyen típusú szervezetek jogosultak Microsoft adományokat kapni a CivilTech programon keresztül, és a rendelések gyakoriságáról illetve mennyiségéről szervezetenként, látogassa meg a Microsoft Adományozási Program ─ Jogosultság és rendelési keret oldalát.
A Microsoft adományok mennyiségi licenc termékek
A CivilTech programon keresztül adományozott Microsoft termékek mennyiségi licenc termékek. Ez azt jelenti, hogy a szervezetek és könyvtárak más eljárással kell installálják, illetve kövessék a szoftvereket, mint azokat, melyeket kereskedelemi csatornán keresztül, például helyi üzletekben szereztek be. Emellett olyan előnyökhöz is hozzáférhetnek, melyek nem érhetőek el a kereskedelmi forgalomban lévő szoftvereknél.
Az alábbi információk a Mennyiségi Licence Program néhány olyan jellemzőjét sorolja fel, melyekkel a szervezetek gyakran találkoznak.
Mennyiségi Licencszolgáltatási Központ (Volume Licensing Service Center – VLSC)
Ön a Mennyiségi Licencszolgáltatási Központot (VLSC) –egy Microsoft weboldal - arra használhatja, hogy megszerezze az installáláshoz szükséges kulcsokat, letöltse a szoftvereket, megrendelje az installáláshoz szükséges médiahordozókat és hozzáférhessen más előnyökhöz, mint például az Ön Microsoft adományához. Az első lépésként létre kell hoznia egy saját profil oldalt a Mennyiségi Licencszolgáltatási Központ oldalán. Ez a profil a VLSC oldalán különbözik a CivilTech programban levő profiltól és a CiviTech program ügyfélszolgálatának nincs hozzáférése ehhez. Minden rendelés, mely a CivilTech programon keresztül történt kap egy jogosultsági számot és egy licencszerződés számot. A TechSoup ezt továbbítja Önnek mindazon információkkal együtt, melyek szükségesek egy Mennyiségi Licencszolgáltatási Központ profil létrehozásához, abban az esetben, ha ez Önnek az első rendelése.
Mennyiségi Licenc Szerződés és a termék használati jogok
Amikor Ön regisztrál a Mennyiségi Licencszolgáltatási Központ oldalán elfogadja, hogy betartja a szerződés feltételeit és határidőit. Ezek a feltételek, határidők általános szabályokat határoznak meg a mennyiségi licenc termékek használatára vonatkozóan. Minden alkalmazáshoz tartoznak termék használati jogok is. Ezek megtalálhatók a Termék licenc keresési oldalon.
Egy ilyen használati jog, melyről számos szervezet nem tud, hogy a legtöbb asztali számítógép alkalmazást (de nem az operációs rendszereket) kétszer installálhatják: először az Ön fő munkaállomásán (az engedélyezett eszközre), majd egy hordozható eszközre is, mint például laptop vagy PDA. Az eredeti telepítés és a hordozható eszközre történő másolás ugyanaz a verzió kell legyen ugyanazon a nyelven, és a hordozható eszközön levő szoftver használója egyedül csak a fő munkaállomás elsődleges használója lehet.
Szoftverfrissítési garancia
A CivilTech programon keresztüli Microsoft adományok mindig tartalmaznak Szoftverfrissítési garanciát. A Szoftverfrissítési garancia egy olyan Microsoft program, mely lehetővé teszi a résztvevőknek, hogy az eredetileg rendelt termék új változataihoz ingyen hozzáférhessen. A frissítési garancia számos más módon is értéket ad az Ön szoftver adományához. Az Ön szervezete kaphat Microsoft e-learning tananyagokat, támogatásokat összeomlás elhárításához és többnyelvű csomagokat.
A frissítési garancia előnyei két évig tartanak. A kétéves frissítési garancia periódus vége felé Ön kap egy e-mailt, mely informálja, hogy a frissítési garanciája lassan lejár. Ez nem azt jelenti, hogy az Ön termék licence jár le, hiszen tovább használhatja a terméket, azonban már nem férhet hozzá a Szoftverfrissítési garancia előnyeihez, mint például az ingyenes e-learninghez, vagy az új verzió változathoz.
A média telepítése (szoftver)
A legtöbb termékhez, ha szükség lenne csere lemezre, vagy más nyelven illetve verzióban szeretné installálni a szoftvert, megszerezheti az installáláshoz szükséges médiahordozókat a Mennyiségi Licencszolgáltatási Központ oldaláról. Nincs díja a szoftver installálásához szükséges termékkulcsok letöltésének, de a fájlokat át kell konvertálni olyan formátumba (ISO formátumban vannak), melyeket lehet használni az installáláshoz. Emellett rendelhet termékeket lemezen, melyeknek díja 25 dollár termékenként.
Néhány terméknél az installáláshoz szükséges médiahordozók nem érhetők el a Mennyiségi Licenceszolgáltatási Központon keresztül. Ezeknél a termékeknél hívja a Microsoft Támogatási központját a 0680-015-829 számon. A világszerte elérhet szolgálat 27 dollár szállítási és kezelési díjat számít fel.
Ha Ön nem működő lemezt kap a CivilTech programon keresztül, kérjük, írjon az info@civiltech.hu címre vagy hívja telefonon a CivilTech ügyfélszolgálatát a +36 1 315 3151-es telefonszámon.
Visszatérítés és visszaküldés
Ha Ön szeretné visszaküldeni vagy kicserélni valamely adományban kapott Microsoft termékét, vissza kell küldenie a teljes megrendelt Microsoft csomagot, és új rendelést kell feladjon. Egy csere magába foglalja a termékek visszaküldését, és egy új, módosított rendelés feladását.
Ha Ön kapott installációhoz szükséges médiahordozókat, a visszaküldést csak akkor fogadjuk el, ha a médiahordozók eredeti, bontatlan csomagolásban vannak, a szoftvereket még nem installálták, és a szállítás kevesebb, mint 60 napja történt.
Ha Ön szeretne visszaküldeni vagy kicserélni egy vagy több terméket, melyet a Microsoft Szoftver Adományozói Programon keresztül kapott, kérjük telefonon is tájékoztassa a CivilTech Program munkatársait a +36 1 315-3151-es telefonszámon.
Az adományozási limit a szervezet profil oldalán 8 munkanapon belül visszaáll, amint a visszaküldés megtörtént.
Segítség
A CivilTech program ügyfél szolgálata segít a Microsoft adományozói programmal kapcsolatos kérdésekben. Látogasson el a CivilTech program Kapcsolat oldalára, ahol a NIOK Alapítvány és a helyi megyei Civil Szolgáltató Központok elérhetőségét találja.
A Microsoft online termék támogatást ajánl.